COVID-19

SZARVASI TÁBOR & COVID-19 IRÁNYELVEK (2022. MÁJUS 6.)

A COVID-19 körüli információk folyamatosan változnak és alakulnak, így ezek az iránymutatások szükség esetén a közzététel időpontja és a 2022. nyári turnusok vége között módosulhatnak.

Büszkék vagyunk arra, hogy minden nyáron varázslatos emlékeket teremthetünk a szarvasi tábor közösségének. Tudjuk, hogy a következő nyár másképp fog kinézni, másfajta érzéseket fog előhozni, mint a járvány előtti nyarak; de ahogy a zsidó nép mindig is büszke volt arra, hogy képes alkalmazkodni a változó valósághoz, úgy mi is hisszük, hogy az ottalvós, zsidó tábori élmények folytatására nagyobb szükség van, mint valaha. A tábor sikere azonban minden eddiginél jobban függ attól, hogy mindannyian elkötelezzük magunkat a szakértők és a tábor vezetősége által meghatározott irányelvek mellett. 

Ezek az iránymutatások a CDC, az ECDC és az Amerikai Táborok Szövetsége (ACA) által közzétett legjobb COVID-19 gyakorlatok, valamint az elmúlt két évben működő más táborok, iskolák és ifjúsági programok tapasztalatai alapján lettek kidolgozva. Megtanultuk a többlépéses kockázatenyhítési stratégia fontosságát, amely lehetővé tette a táborok számára, hogy teszteléssel és egy stabilabb környezet kialakításával (minimális számú be- és kijáró emberrel) megakadályozzák a COVID-19 vírus másodlagos terjedését. Ez az útmutató arra szolgál, hogy a Szarvasi Tábor közösségének – családoknak és munkavállalóknak egyaránt – tájékoztatást nyújtson arról, hogyan dolgoztuk át irányelveinket és gyakorlatainkat annak érdekében, hogy a COVID-19 vírus kockázatai csökkenhessenek a turnusok során. Ahogy a rendelkezésre álló információk változnak és előremozdulnak, úgy ezek az irányelvek is folyamatosan alakulnak, hogy tükrözzék az aktuális tényeket, helyzeteket. 

Biztosak vagyunk benne, hogy a körülményekhez képest a tábort biztonságosan és jelentőségteljesen tudjuk lebonyolítani, ugyanakkor azzal is tisztában vagyunk, hogy az alapos felkészültségi szint ellenére sem tudjuk garantálni, hogy a COVID-19 nem lesz jelen a táborban. Sőt, mi a legkomolyabb forgatókönyvet nézve úgy tervezünk, mintha a vírus bejutna a táborba. Amennyiben bármely táborozónk vagy személyzeti tagunk megfertőződne a turnus során a vírussal, hiszünk abban, hogy megfelelően el tudjuk látni és izolálni a megbetegedett egyént, továbbá abban is, hogy meg tudjuk állítani a vírus terjedését. 

Ezek az irányelvek magukba foglalják azt is, hogyan tervezzük a biztonságos működést ezen a nyáron. 

Ez a dokumentum a témák széles körét tartalmazza, többek között:

Mint már említettük, ezek az irányelvek módosulhatnak. Amennyiben ez előfordul, megvan a lehetőségetek a táborozásról lemondani. Mindez azt jelenti, hogy ha az irányelveken való változtatás azután történik, miután már regisztráltatok és be is fizettétek bármelyik turnusunkat, és a következtében ti, vagy a táborozótok már nem tud, vagy nem fog tudni megfelelni a szabályzatoknak, akkor jogotok van bizonyos mértékű visszatérítésre. Részvétel esetén azonban minden szabályozást mindig be kell tartani. 

Kedves szülők és törvényes képviselők, arra kérünk benneteket, hogy az irányelveket a táborozókkal együtt tekintsétek meg. Továbbá nyomatékosan kérjük, hogy az alább megfogalmazottakat teljes egészében olvassátok el. 

 

ALAPFELTEVÉSEK

Miközben a 2022-es nyarat tervezzük, szeretnénk megosztani veletek a biztonságos  nyitással kapcsolatos filozófiánkat és megközelítésünket. Két elsődleges célunk van, amelyekért egyszerre dolgozunk:

  1. A táborozók, a személyzet és a közösség egészségének, biztonságának és védelmének biztosítása.
  2. Egy tartalmas, jelentőségteli szarvasi tábori élmény nyújtása.

Az alábbiakban felsorolt alapfeltevések képezik a létrehozott COVID-19 irányelveink alapját. Ahogy a világjárvány helyzete és az ahhoz kapcsolódó iránymutatások is folyamatosan alakulnak, fenntartjuk annak a jogát, hogy a feltevéseinken és az irányelveink részletein a mindenkori körülményeknek megfelelően módosítsunk. 

  1. Az első az egészség védelme. Ahogy azt már korábban is írtuk, több forrásból (a 2020-ban és 2021-ben működő táborok és rendezvények tapasztalatai, a CDC, az ECDC és az ACA szervezetek irányelvei) is tájékozódtunk a koronavírus és a táborok kapcsolatáról. Ahhoz, hogy az idei nyári szezont a lehető legkevesebb kockázattal tudjuk lebonyolítani, megtudtuk, hogy egy olyan átfogó stratégiára van szükség, amihez többlépcsős, nem gyógyszerészeti beavatkozásra van szükség. A rendelkezésre álló információk alapján bizalommal tudunk az idei nyár felé tekinteni.  Ha a szervezők, beleértve az oktatási alkalmazottakat, az orvosi személyzetet és a csapat más tagjait is, bármikor azt feltételezik, hogy nem tudjuk tovább az egészséget nem veszélyeztető módon működtetni a tábort, nem fogunk habozni, hogy a megfelelő lépéseket megtegyük.
  2. Minden résztvevő együttműködésére szükség van. Minden nyáron fontos számunkra a családokkal való partnerség, és erre ezen a nyáron nagyobb szükség lesz, mint valaha. Az, hogy a táborral kapcsolatba lépő családok szigorúan betartják-e a megfogalmazott irányelveket, beleértve a tábor előtti (COVID-19 tesztelés, napi tünet- és hőmérséklet-ellenőrzés, valamint a fizikai és mentális egészségügyi problémák bejelentése) és utáni követelményeket minden táborozóra kihatással lesz. 
  3. Valószínűsítjük, hogy ez a legjobb, amit tenni tudunk. Ez a világjárvány a társadalom legtöbb rétegében többféle narratívát hozott létre. Megértjük, hogy az elmúlt két év hatására a hivatalos intézmények iránti bizalom csökkent, és azt is megértjük, hogy közösségeinkben sokan jelentős időt és energiát fektettek abba, hogy tájékozódjanak, és mindent megtegyenek saját és családjuk biztonsága érdekében. Elfogadjuk a véleménykülönbségeket, és szívesen fogadjuk a vitát, azonban ezeket az irányelveket mindenkor követni kell, még akkor is, ha nem értetek velük egyet. Reméljük, hogy az elkövetkező években a világjárvánnyal kapcsolatos előírások egy része vagy egésze enyhülni fog. Az idei évre vonatkoztatva mindent megtettünk azért, hogy a leghozzáértőbb szakértőkkel konzultáljunk (a közösségünkön belülről és kívülről egyaránt), annak érdekében, hogy a lehető legmegfelelőbb eljárásmódokat tudjuk kialakítani. Ezek mindenkori betartása előfeltétele a táborban való részvételnek vagy munkának. Bármilyen kérdés vagy észrevétel esetén kérjük, írjatok nekünk az info@szarvas.camp e-mail címre.
  4. A COVID-19 elleni védőoltás kötelező minden táborozónknak és alkalmazottunknak. Az orvosi szakértőkkel folytatott konzultációk alapján elvárjuk, hogy minden táborozónk és munkavállalónk teljeskörűen be legyen oltva a tábor kezdetét megelőzően. A WHO, az ECDC és a Nemzeti Népegészségügyi Központ által elfogadott összes oltóanyagot elfogadjuk.
  5. A koronavírus közegészségügyi probléma marad a nyár során is. Szorosan együttműködünk a magyar egészségügyi szervekkel, és abból indulunk ki, hogy a COVID-19 még a nyár folyamán is jelen lesz nemcsak azokban a közösségekben, amelyeket világszerte szolgálunk, de a tábori közösségünk életében is. 

A vírus korai felismerését a táborozók és az alkalmazottak körében a közvetlenül rendelkezésre álló tesztelés fogja biztosítani.  Úgy véljük, hogy a tesztelés (mind a gyors antigén, mind a PCR) és a teszteléshez szükséges eszközök könnyen hozzáférhetőek, elérhetőek lesznek. A táborozók és a táborban dolgozó személyzet számára a tesztelés az érkezés napján kötelező lesz. További gyakori szűrés (tesztelés) várható a Szarvasi Tábor belső vizsgálati eljárásrendje alapján.


EGYÜTTMŰKÖDÉSI HAJLANDÓSÁG 

Felkészültünk a COVID-19 kockázatának csökkentésére, és készen állunk arra, hogy reagáljunk, ha a COVID-19 hatással lenne közösségünkre. A nemzetközi egészségügyi irányelvek és ajánlások alkalmazásával csökkenteni fogjuk a COVID-19 kockázatát mind a táborba való bejutás, mind a táborban való terjedés tekintetében. Az iránymutatásokon keresztül látni fogjátok, hogy azok hogyan befolyásolják a 2022-es nyári terveinket és protokolljainkat. Minden munkavállalónktól és táborozónktól elvárjuk a tábori eljárásmódok és irányelvek betartását. A szabályok és előírások figyelmen kívül hagyása a táborból való elbocsátást vonhatja maga után.  


TÖBBLÉPCSŐS MEGELŐZÉS

Abból indulunk ki, hogy minden egyes megelőző intézkedésnek megvannak a maga erősségei és gyengeségei, azonban több megelőző intézkedés egymásra építésével a vírusnak radikálisan kevesebb lehetősége lesz a táborba való bejutásra és a táborban való terjedésre. Az alábbi megelőzési intézkedéseket a tábor minden programjának és aspektusának kialakításakor be fogjuk tartani:


TÁBOR ELŐTTI ELVÁRÁSOK: ALACSONY KOCKÁZATÚ VISELKEDÉS

Minden táborozó és alkalmazott, valamint a velük egy háztartásban élők vállalják, hogy a táborba való érkezést megelőző 10 napban az alábbi előírásokat be fogják tartani:


COVID-19 TESZTEK

A táborba való érkezés napján minden táborozónak és munkavállalónak egy antigén és egy PCR tesztet kell csináltatnia. Ezeket a teszteket a kijelölt orvosi csapatunk fogja elvégezni. További, gyakori tesztelésre is szükség lesz a turnus során, melynek alapját a Szarvasi Tábor belső vizsgálati eljárásrendje adja. 


NAPI TÜNET- ÉS HŐMÉRSÉKLET-ELLENŐRZÉS

A táborba való érkezést megelőző 10 napban minden résztvevőnek és alkalmazottnak napi szinten ellenőriznie kell a testhőmérsékletét, valamint figyelnie és követnie kell, hogy tapasztal-e koronavírusra utaló tünetet.

Minden táborozónak és munkavállalónak teljesen tünetmentesnek kell lennie (bármilyen gyógyszer használata nélkül) a táborba való érkezést megelőző legalább 72 órában.

 

OLTÁSSAL KAPCSOLATOS KÖVETELMÉNYEK

2022 nyarán nem tudjuk elfogadni az új koronavírus ellen nem beoltott táborozók jelentkezését, illetve olyan táborozók jelentkezését sem, akiknek az oltási programja bármilyen szempontból nem felel meg a fent meghatározott szabályozásnak.

 

FOKOZOTT HIGIÉNIA, TISZTÍTÁSI ÉS FERTŐTLENÍTÉSI ELJÁRÁSOK

A gyakran megérintett, használt felületeket (pl. kilincsek, fogantyúk) rendszeresen fertőtleníteni fogjuk. Az ECDC és a WHO ajánlásai és iránymutatásai alapján a nyilvános wc-ket és zuhanyzókat, valamint a közös használatú helyiségeket (pl. étkező) naponta többször is ki fogják takarítani és fertőtleníteni. Minden használatban lévő tábori helyiségben ki lesz helyezve egy szórófejes fertőtlenítőszer is. A Szarvasi Tábor olyan fertőtlenítőszereket használ, amelyek hatásosak a COVID-19 ellen. 

A Szarvasi Tábor közösségének minden tagja kap egy tájékoztatót azokról a higiéniai rendelkezésekről, melyeket mindenkinek be kell tartani. A tájékoztató többek között kitér a köhögési és tüsszentési etikettre, valamint a kézhigiéniére - különös hangsúlyt fektetve a minden tevékenységet, étkezést és sok érintkezést igénylő feladat előtti és utáni szappanos vízzel vagy jóváhagyott kézfertőtlenítővel történő kézmosásra. 

A táborban a kézfertőtlenítő állomások száma növekedni fog, hogy a protokollt mindenki be tudja tartani. 

A személyzet továbbképzésben részesül a fokozott higiéniai és fertőtlenítési eljárásokról.

 

BE- ÉS KIJÁRÁS

Ezen a nyáron a Szarvasi Tábor zárt kapukkal fogja a turnusokat lebonyolítani. Ez azt jelenti, hogy az érkezés után a táborozók és az alkalmazottak nem hagyhatják el a tábor területét. Kivételt képeznek:

A fentebb felsorolt emberek mindegyikének egészségügyi szűrésen, valamint lázmérésen kell átesnie a táborba való belépéshez, továbbá a táborban való tartózkodásuk alatt végig orrot és szájat eltakaró maszkot kell viselniük. 

A 2022-es nyár során nem lesz szülőnap. 

Figyelemmel vagyunk arra is, hogy a táborozóknak és/vagy a személyzet tagjainak esetlegesen el kell hagyniuk a tábor területét, például további orvosi ellátás igénybevétele miatt. Amennyiben fertőzésnek csak minimálisan voltak kitéve az előbb említett személyek és megfelelő maszkhordás mellett betartották az ajánlott távolságtartást is, akkor óvatosan, fokozatosan fogjuk őket a közösségbe visszaengedni. 

Az egészségügyi személyzet további vizsgálatokat, teszteket, szűréseket kérhet.

 

MINDENNAPOS SZŰRÉSEK

A táborban a táborozóknak minden nap át kell esniük egy koronavírus szűrésen, amihez a tábor személyzetét megfelelően fel fogjuk készíteni, ki fogjuk képezni. Az orvosi csapat mindenkit, aki COVID-19 tünetetről számol be további vizsgálat alá fog vetni. A turnus során (majdnem) minden nap lesz tesztelés is. 

 

TESZTELÉSI STRATÉGIA

A tábor egészségbiztonságának megőrzése érdekében kritikus, hogy felismerjük és nyomon tudjuk követni a vírus esetleges jelenlétét.  A Szarvasi Tábor csapata és orvosi tanácsadói keményen dolgoztak egy belső vizsgálati eljárásrend kialakításán.  A táborozókat és a személyzetet e protokoll alapján rendszeresen teszteljük. Minden tesztet az erre kijelölt orvosi csapatunk fog elvégezni és felügyelni.

Az alábbi vizsgálatokat fogjuk alkalmazni:

ORRGARATI (NP) PCR TESZT (a kenetet orrgarati mintavevő pálcikával veszik le)

A vizsgálat valós idejű PCR-technológia segítségével mutatja ki a SARS-CoV-2 RNS-ét (örökítőanyagát).

Gyakorlati teljesítménye alapján a NP PCR teszt nagy érzékenységgel és pozitív előrejelző képességgel bír a COVID-19 tekintetében, így szűrésre alkalmas. További előnye nagy specifitása és negatív előrejelző képessége, ami diagnózis felállítására is alkalmassá teszi.

NYÁL-ALAPÚ PCR (a mintát önállóan egy mintagyűjtő készlet segítségével lehet kinyerni)

A nyál-alapú PCR teszt egy másfajta vizsgálati módszerre ad számunkra lehetőséget. Ez a fajta tesztelés gyakori mintavétel és szűrés esetén ideális. 

AZONNALI ANTIGÉN TESZT (nyálmintán alapszik, melyet önállóan, egy mintagyűjtő készlet segítségével lehet kinyerni)

A minőségi membrán-alapú immunpróba segítségével a teszt alkalmas a SARS-CoV-2 vírus antigén jelenlétének a kimutatására. Bár a teszt érzékenységének megvannak a maga határai, előnyei közé sorolható a kiemelt pontosság, az alternatív tesztelési megoldás és az azonnali eredmény. 

A fentebb említett tesztek elvégzésének a rendjét az orvosi csapatunkkal közösen, a legjobb gyakorlatok figyelembevételével fogjuk meghatározni. Minden olyan résztvevő - legyen az táborozó, vagy alkalmazott -, akinek teszt elvégzésére lesz szüksége, az eredmények beérkezéséig elkülönítésre kerül. Az érintett személy csoportja ezalatt folytatja tábori programjait.

A Tábor fenntartja a jogot, hogy a vírus jelenlétének kizárása érdekében közösségének bármely tagját tesztelhesse, amennyiben az illető COVID-19 tünetet mutat.

Ha egy táborozó a Tábor időtartama alatt a vírusfertőzés tüneteit mutatja, a táborozó elkülönítésre kerül és az erre kijelölt orvosi csapat COVID PCR tesztet fog végezni rajta. Az eredmények 24-36 órán belül várhatóak a laboratóriumból. Negatív eredmény esetén a táborozó a már érvényben lévő tábori szabályzatnak megfelelően az egészségügyi központban marad, amíg a tünetei nem javulnak.

 

CSOPORTOK

A Szarvasi Tábor napirendje és programjai mindig is a táborozók kislétszámú csoportjainak (ez általában 10-16 táborozót és 2 csoportvezetőt jelent) tevékenységei köré szerveződtek. A csoport ebben a tekintetben olyan, mint egy szűk családi kör: a tagoknak nem kell maszkot viselni egymás társaságában.

A Tábor működéséhez elengedhetetlen, nélkülözhetetlen munkatársak (központi csapat, támogató csapat stb.) csak szabadtéren vagy jól szellőző beltéri helyiségekben fognak találkozni a csoportokkal a Tábor során. A táborozók és a dolgozók nem léphetnek be más csoportok lakrészeibe. Ez alól a karbantartó és takarító személyzet kivételt képez, ám ők is csak akkor tehetik ezt meg, ha a szobákban éppen nem tartózkodik senki.

 

VIZESPALACKOK ÉS IVÓKUTAK

A táborozók a megfelelő hidratáltság érdekében vizespalackokat fognak kapni, amiket lehetőségük lesz névre szólóan megjelölni. A táborban több feltöltő állomás is található a palackok feltöltésére.  

 

A TÁBORI PROGRAM

Keményen dolgozunk egy olyan nyári program megtervezésén, amely megfelel az önfeledt szórakozással, illetve az örömteli és magával ragadó táborélménnyel szemben támasztott elvárásoknak. Tisztában vagyunk azzal, hogy két olyan év után, ahol a rutinok újra és újra átalakultak, ahol egymástól folyamatosan távolságot kellett tartanunk, ahol a kapcsolattartás a képernyőkre szorult, mennyire fontos és jelentőségteljes lesz a táborozók idei nyári élménye.

A fentebb említettek elérésének érdekében, néhány módosítást végre kell hajtanunk a programjaink lebonyolításában, hogy ezen irányelveknek is meg tudjanak felelni. A módosításokon felül ezen a nyáron rugalmasak maradunk a programok szervezése során és készen fogunk állni a tábori közösség szükségletei és érdekei szerinti változtatások elrendelésére és megvalósítására. A tábori közösség egészségét és biztonságát szem előtt tartva felülvizsgáljuk minden foglalkozásunkat, és ahol szükséges, változtatunk az ECDC és a WHO előírásai, illetve a kijelölt orvosi csapatunk javaslatai alapján.

 

NAPIREND

A táborozók továbbra is csoportszintű, korcsoportszintű és szabadon választható foglalkozásokon is részt tudnak venni. 


ÉTKEZÉSEK

A táborozók mindig egyszerre, az étkezőben fogják eltölteni a legtöbb, de nem az összes étkezésüket.

 

SÁBÁT

A Sábát összeköt minket, mint egy zsidó közösséget. A péntek este közös élménye minden turnus fénypontja és ez idén nyáron sem lesz másképp. Jelenleg is olyan különböző lehetőségek felmérésén dolgozunk, amelyek lehetővé teszik majd a sábáti hagyományaink biztonságos és felelős módon való megtartását. Ez akár több szombatfogadási szertartás megtartását is jelentheti. A nyár közeledtével több részletet is megosztunk majd arról, hogy hogyan alakul majd végül az idei sábáti élmény. 


TÁBORSZINTŰ PROGRAMOK

A táborszintű, jellemzően esti programok a legemlékezetesebb események közé tartoznak. Továbbra sem tettünk le arról, hogy ezeket a védjegyünknek számító programokat minden táborozó átélhesse idén is. Habár némelyeket a körülményekhez fogjuk igazítani, így is ugyanolyan élményt fognak nyújtani. A Tábor programszervezői csapata már most is folyamatosan figyelembe veszi a közegészség és biztonság megőrzésének legjobb gyakorlatait, miközben a programok különleges hangulatának megtartásán dolgozik és ez így is marad a tábor kezdetéig.  


KIFUTÁSI KÖVETELMÉNYEK (JAVASLATOK A TÁBOR UTÁNRA)

Legnagyobb erőfeszítéseink ellenére is előfordulhat, hogy néhány táborozó vagy dolgozó fertőzötten tér haza, tünetekkel vagy azoktól mentesen. Közösségeink védelme kiemelten fontos, ezért a tábor után kérjük az alábbi kifutási eljárások betartását: